Mindig is imádtam bringázni, de valahogy hiányzott a közösség, hogy egyedül taposom a pedált, hogy ha elfáradtam, nincs ki erőt öntsön belém, nincs kinek panaszkodjak, vagy megbeszéljem, hogy álljunk meg. Mindent magamnak kell eldöntenem, megoldanom, de ugyanakkor "maradok a magam ura" azaz azt csinálok, amit csak szeretnék. Sokat gondolkodtam, hogy merre is billenjen a mérleg. Aztán billent, a csapatos bringázás felé. Meg is találtam a csapatomat, akikkel szívesen megyek bringázni. Az első közös túrán a közeli Kunszentmiklós meghódítására íródott. Ez egy alapból 100 km-esre hirdetett túra volt, de én sejtettem, hogy az nem lesz meg annyiból, és milyen igazam lett. 123 km lett végül. Nagyon jól éreztem magam. Imádtam.
Aztán egy rövidebb túra következett, név szerint a Tőserdőbe vezetett az út. Az egy könnyebb túra volt, nem volt nagyon meleg, de viszonylag sokan összejöttünk. Eredetileg csak tekerős túrát terveztünk, de volt, aki meg is mártózott a Tiszában. A mártózás alatt Imrének kicseréltük a belsőt a bringájában, mert teljesen menthetetlenül szétment. Nem lehetett beragasztani sem. A visszaút sikeresen, de izgalmaktól mentesen telt. (70km lett a vége).
Aztán a csapat Ceglédre tekert a Laskafesztre, de én oda nem tudtam velük tartani, egyéb elfoglaltságaim miatt. Állítólag az is nagyon jól sikerült.
Na és eljött a július 14-e, amikor a híres DVCS túra, azaz Duna-Völgyi főcsatorna megtekintése volt a cél. Már a kiírásban is benne volt, hogy ez egy nagy részen homokos útvonal, tehát akinek országútija van, az kérjen gyorsan kölcsön egy terepre alkalmas bringát, vagy sajnos otthon kell maradjon. Persze voltak bevállalósak, akik eljöttek országútival, de nagy többség a MTB-nál maradt. Ezen a túrán még nekem is sikerült összezúzni magam. Egy kis részen, ahol a homok annyira kiszáradt, hogy kis bemélyedést vájt magának, ott beakadt a kerekem, és zuhantam. Az volt a csalós, hogy ezt a kis üreget benőtte a fű, és nem lehetett látni. Persze mint megtudtam előttem és utánam is többen elestek már, így a fertőtlenítőszerem a túra végére elfogyott. Ennek ellenére nagyon-nagyon sokat tanultam abból a túrából. Ez a végére 120 km lett.
Túrasorozatunk következő állomása eredetileg a jakabszállási Magyarkert lett volna, de tekintve, hogy már kora reggel 36 fok volt, és csak a "kemény mag" jelent meg a megbeszélt időben a megbeszélt helyen, így megbeszéltük, hogy a Magyarkert ahhoz túl messze van, hogy ebben a hőségben oda és visszatekerjünk. Nincs arra szükség, hogy valaki elszédül, akkor mit fogunk ott csinálni? De ha már mi ott vagyunk, akkor valahova csak guruljunk el. Így hát egy rövidített túrát eszeltünk ki, mégpedig egy kunbaracsi oda-vissza gurulást. Ezt be is iktattuk, és remekül éreztük magunkat. A statisztika: Szabinak defektje lett! Ez a túra most 52 km lett.
Túrasorozatunk következő állomása a tiszakécskei szabadstrand, ahol irtó jót pancsoltunk. Viszonylag sokan voltunk, de nagyon-nagyon élveztük. Az én hófehér pólóm a Tisza vizétől barnás-zöld lett, de nem bántam. Ez a túra sem volt hosszú, 70 km mindössze.
Túrasorozatunk újabb állomása a nyáron a hőség miatt kimaradt Magyarkert. Szeptember 8-i dátummal az is meglátogattatott általunk. Ha valaki most készül, lebeszélném róla. Igazából semmi érdekes nincs ott. 1000 Ft a belépő, de szerintem még 100-at sem ér. Én már máskor voltam bent, így most kihagytam. Viszont ittam kint egy fincsi hideg sört. :-D De a bringázás miatt megérte elmenni. :-) A túra rövidke volt, 80 km.
Végül az évadzáró túránk október 6-án lett megtartva Kiskunfélegyházán. A túravezetőnk ott lakik. Némileg nehezített volt a terep, mert Kiskunfélegyháza felé nem lehet betonúton menni, illetve nem végig, így az edzetlenek nagyon kifulladtak. Nekem abból az okból szerencsém volt, hogy aznap már Budapestre kellett visszamennem, így az ebéd után én vonattal utaztam. Nem bántam, mert nem nagyon tetszett az a tövises tüsis rész. Féltettem a gumijaimat. Nem örültem volna a defektnek. Szerencsére megúsztam. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése