2014. július 15., kedd

2014.07.15. Nagykőrös, a változatosság kedvéért....

Ma úgy voltam vele, hogy nem délután megyek tekerni, hanem reggel. Egyrészt mert délután dolgom van, másrészt mert délután már elég sokan vannak a Ceglédi úttól a katonatelepi iskoláig futó szakaszon. A múltkor pl. egy bácsika tanította az unokáját biciklizni. Nem fizikailag, hanem közlekedni. Egy ideig muszáj volt mögöttük mennem, mert túl keskeny volt a bringaút, nem tudtam megelőzni őket. A bácsika a tanítást úgy végezte, hogy ment elöl, irtó csiga tempóban, és hátrafelé kiabált a kisgyereknek. Persze marhaságokat. Pl. Ugye a bringaút a házak és a főút között húzódik. Mi ugye megyünk, bringával a bringaúton. Ha a főútról valaki be akar kanyarodni a bringaúton túl álló házába, akkor nyilván fékez, indexel, megvárja, hogy a bringaúton esetleg közlekedő bringás elmenjen, majd befordul. Na, a bácsika nem így magyarázta, és nem is így tett. Mentek, és mikor a bácsika meglátta, hogy az autó indexel, satuféket nyomott, és megállt, mondván elengedi a bekanyarodni akaró autót. Egyrészt ezt nem így kell, tudta ezt az autós is, nem is értette mit akar az öreg. Másrészt ezzel  az öregúr majdnem balesetet csinált. Ő ugyanis fékezett, ennek következtében a kisunokája majdnem beleszaladt, én pedig csak úgy tudtam korrigálni, hogy felkapattam a fűre, és elszeleltem mellettük. Persze engem az autós látott, és nem is kanyarodott be, hanem intett az öregéknek is, hogy kövessenek engem, mert azt úgy kell. :-D Annyira bírom, amikor valaki tanít valakinek valamit, de rosszul. Legalább ne  tanítana marhaságokat. Csóri kisgyerek.

Aztán van egy bácsika minden délután, aki azt hiszem elindult a "hogyan érjünk a leglassabban a kocsmába, és onnan haza" című versenyen. Annyira lassan megy, hogy azt nyeregben ülve nem lehet követni. Ő mindig délután jár. Gondoltam most reggel megyek, és elkerülöm. Erre nem most is ment? ÁÁÁÁÁ! Alkesz bácsika. Ma mondjuk megelőztem, és mondtam neki, hogy "tessék már tekerni, megy az. Vagy közben aludni is tetszik?" Nem mondott semmit. :-D

Ma ennyi lett:   


2014. július 14., hétfő

2014.07.14. Nagykőrös, és megvan a tavacskaaaaa

Ma délután azzal a feltett szándékkal indultam el Nagykőrösre, hogy igenis meg fogom találni a tavacskát. És meglett. JUPPI!





Nagyon jó volt ez a kis út. 

Ennyi lett:





2014. július 13., vasárnap

2014.07.13. Nagykőrös

Ma délután úgy döntöttem, elmegyek egy kicsit bringázni. Mivel a szél elég erősen fújt, és egyes hírek szerint (szomszéd srác) mindjárt jön az eső, nem mentem messzire. Megyek szépen Nagykőrös felé, erre megállít Deák Ferenc. :-) Elmesélte, hogy egy bizonyos jóga táborban volt Szegeden, és onnan tart hazafelé, autóval. Én pedig szintén Nagykőrösre tartok, de bringával. Ferenc kérdezte, hogy "egyedül"? Hát egyedül. Nem kell nekem mindenáron társaság egy ilyen rövid távhoz. :-) Különben is, én szeretek egyedül tekerni. Van, mikor bedugom a fülem, de általában nem.
Arra is gondoltam, hogy ha odaérek Nagykőrösre, eszek egy fagyit. Aztán nem ettem, hanem megelégedtem a főtéren a kulacsomból folyó vízzel. :-) Kis szomjoltó megállás után tovább indultam, haza. A bringaút előtt találkoztam Bárándiné Éviékkel. Ők akkor tartottak Nagykőrösre. Mivel nem volt egyedül, nem vártam meg, csak kölcsönösen köszöntünk egymásnak. Bevallom egy kicsit siettem is, mert elég csúnya felhők gyülekeztek, és nem szerettem volna elázni, vagyis nem ragaszkodtam hozzá. Kicsit nehezítette a dolgomat, hogy amíg odafelé hát- úgy visszafelé szembeszelem volt. Végül olyan 7 körül értem haza. A táv:


Az átlag pedig  18,7 km / h. :-)

2014.07.12. Decathlon

Tegnap délután, okulva a sok figyelmeztetésből, elszántam magam arra, hogy beszerezzek a bringámra egy első-hátsó fényvisszaverő prizmát. Na ez nem is volt olyan könnyű, mint hittem. Először a Hervisbe mentem, mert az közelebb van. Legnagyobb meglepetésemre azonban, 1 darab sem volt belőle. Első-hátsó lámpa készlet, vagy küllőprizma volt, de első-hátsó prizma az nem. Valószínűleg a 2 hete az Andrássy úton történt prizmarazzia megtette hatását, és mivel senki sem akar büntit fizetni, beszereztek egyet, akiknek eddig nem volt. Én viszont mehettem tovább, a Decatlonba. Jól jártam ezzel, mert így 1290 Ft-ért tudtam venni, állítólag a Hervisben legalább 2.000 pénz. Mind1, elmentem a Decatlonba, és beszereztem. Aztán itthon felszereltem. Na persze nem ment egyszerűen. Ugyanis a prizmákhoz mellékeltek egy hosszabb és egy rövidebb csavart, 1-1 anyával. Persze a rövidebbik csavar rövidnek bizonyult, nehogy már minden simán menjen. Mehettem fel, és drukkolhattam, hogy legyen itthon még egy hosszú csavarunk. Jól drukkoltam, volt. Így szépen felszereltem a 2 kötelező, de eddig még hiányzó kiegészítőt. Így már én is teljesen szabályos vagyok. Kivéve, hogy lassan a bringám inkább hasonlít karácsonyfára, mint kétkerekűre. De legalább nem büntetnek meg. Persze ha akarnak, úgyis találnak rajtam fogást, az "aki keres az talál" elve alapján. Pl. hogy a pedálokon nincs sárga prizma. Volt, csak letört, én pedig nem vettem. Így jobban tetszik. Bár úgy tudom, hogy az csak ajánlott, de nem kötelező tartozék.

Tegnap olyan 20 km-t tekerhettem, de elfelejtettem lefényképezni. :-(

2014. július 7., hétfő

Ezek most nem az én szerencsenapjaim....

Ahogy azt már a szombat esti bejegyzésemben olvashattátok, a Tour de Kecskemét túrán belém csípett egy darázs. Na, az estére úgy feldagadt, hogy az ügyeleten kötöttem ki. Persze ott közölték, hogy tök feleslegesen mentem, de mind1, inkább feleslegesen, mint későn. A szám már kezd begyógyulni, köszönöm jól vagyok.

Tegnap este levágtam a körmöm. Nagyon siettem, mert más is várt a fürdőbe. Így kicsit később vettem csak észre, hogy a bal lábujjamon a körömnek kicsi sarka maradt. Sebaj, majd levágom később. El is felejtettem, nem zavart. Erre most az előbb, úgy elálmosodtam, hogy mondom ledőlök egy picurit. Így is tettem. Erre épp csak letettem a fejem, arra ébredek, hogy fájdalom a lábujjamban. Gyorsan felülök, látom ám, hogy a lábujjamon a köröm beszakadt. Valószínűleg beleakadhatott a lepedőmbe, és felszakította. Vérzett is. Beragasztottam. :-( Azt hiszem a legjobb lesz, ha most egy ideig nem csinálok semmit. :-(


2014. július 5., szombat

2014.07.05. Tour de Kecskemét....

Ma reggel 8-kor 15-en indultunk neki a Tour de France kerékpáros outi verseny első napjának tiszteletére rendezett és róla (kis átalakítással) elnevezett túránkra. Nagyon jó túra volt.

Itt van egy kép, amin még majdnem mindenki rajta van: (Kivéve a fotós, H.F.)


Sajnos a túra során kicsit megfogyatkoztunk. Kremzer Kati betegség miatt a reptérnél feladni kényszerült a túrát (utólag innen is kívánok neki mielőbbi teljes gyógyulást!) Szrapkó István pedig helvéciánál vált le a csapatról, mert elment meggyet szedni. Így hát megfogyva bár, de törve nem, megérkeztünk a reggeli kiindulóponthoz. 


A túra érdekessége még, részemről, hogy engem odafelé az Arborétumhoz, megcsípett egy darázs. Az úúúgy volt, hogy ásítás közben berepült a számba, és hiába tudtam, hogy nem szabad csinálni semmit (és nem is csináltam) ennek ellenére megcsípett. Rettentően fájt, és be is dagadt a szám. A szemfülesek az első képen észrevehetik, és itt is, csak figyeljétek a szám jobb oldalát. :-(



Szerencsére a túra végére viszonylag lelappadt, így itthon tudtam enni is. Aztán megittam a calcium sandozt, és elaludtam. Mire felébredtem, hát nem újra bedagadt? ÁÁÁÁ! Remélem holnapra jobb lesz. Nincs különösebb bajom, csak kicsit sajog, na de hogy nézek kiiiiiiiii! :-(

A mai táv:


Valamint a mai túra emlékére még névre szóló oklevelet is kaptunk:



Amit alá is írattunk egymással:


Köszönöm szépen minden résztvevőnek a túrát!
Puszi Mindenkinek!

2014.06.28. Velociped túra a csapattal....

Ezen a napon 63-an indultunk Tiszakécskére a Velociped fesztiválra. Kecskemét-Nagykőrös-Kocsér-Tiszakécske-Szentkirály-Kecskemét útvonalon közlekedtünk. A Velocipedekből részemről nem lett semmi, mert a sok embertől semmit sem láttam. Köztudott, hogy én kicsi vagyok, meg sovány, ezért is lehetett, hogy ez volt. Így szépen letekertünk a Tiszához. Ki előbb, ki később, de végül mindenki így tett. :-) Nagyon jó buli volt. Ettünk szendvicset, ettünk fagyit, jókat beszélgettünk, majd hazatekertünk. Annyi kép született, így ide nem teszek. Aki kíváncsi rá, nézzen fel a facebookra. :-)

Köszi!


2014.06.14. Vipera túra a csapattal....


Kunadacson jártunk a csapattal. :-)
Nagyon jól éreztem magam.

Eredetileg Vipera-túra volt, de 3 társammal úgy döntöttünk, nem megyünk a homokútra, így kicsit többet, de aszfalton tekertünk. Így +30 km lett, a többiekéhez képest.

Nekem ennyi:

 

2014.06.12. Első önállóan teljesített túrám....

Mindenhol fényképeztem, de hosszabban csak Izsákon álltam meg. Igazság szerint már Szabadszálláson akartam (akkor volt fél 1) de nem mertem megállni. Olyan alakok ültek a parkban, akiknek jelenlétét egy 100 kg-os testőrrel az oldalamon sem viselném el. Így inkább továbbtekertem Izsákra, és ott a szökőkutas parkban megálltam és megettem az ebédemet. :-)









2014.06.07. Kunadacsi horgásztó

2014.06.07. Ma Évi Bárándiné, Megyesi Laci, Domján György és Domján Ninuska társaságában tekertem egyet. A cél a kunadacsi horgásztó volt. Köszönöm szépen a túrát, nagyon jól éreztem magam.