Itt van egy kép, amin még majdnem mindenki rajta van: (Kivéve a fotós, H.F.)
Sajnos a túra során kicsit megfogyatkoztunk. Kremzer Kati betegség miatt a reptérnél feladni kényszerült a túrát (utólag innen is kívánok neki mielőbbi teljes gyógyulást!) Szrapkó István pedig helvéciánál vált le a csapatról, mert elment meggyet szedni. Így hát megfogyva bár, de törve nem, megérkeztünk a reggeli kiindulóponthoz.
A túra érdekessége még, részemről, hogy engem odafelé az Arborétumhoz, megcsípett egy darázs. Az úúúgy volt, hogy ásítás közben berepült a számba, és hiába tudtam, hogy nem szabad csinálni semmit (és nem is csináltam) ennek ellenére megcsípett. Rettentően fájt, és be is dagadt a szám. A szemfülesek az első képen észrevehetik, és itt is, csak figyeljétek a szám jobb oldalát. :-(
A mai táv:
Valamint a mai túra emlékére még névre szóló oklevelet is kaptunk:
Amit alá is írattunk egymással:
Puszi Mindenkinek!



Szia!
VálaszTörlésElárulod, hogy ki vagy? Abból, hogy Pacsirta sajnos nem jöttem rá. :-(
Hát igen, eléggé balul sült el ez a darazsas story. Ráadásul éjjel az ügyeleten kötöttem ki, mert a dagadás elkezdett a számtól a fülem felé terjedni, és annak már fele sem volt tréfa.
Szerencsére már jól vagyok. :-)