2014. május 1., csütörtök

2014.04.30.

Tegnap Hársch Ferivel a Kremzer Katival útvonalbejáráson voltunk. Jó volt. Kivéve a homokot. Az nem tetszett annyira. Mindenféle gólyákat lestünk, meg templomot kerestünk. Valószínűleg ez lesz a romtemplom túra 2. része. Nem baj, legalább tudom, melyiket kell kihagyni. Azért jól éreztem magam tegnap. Még bementünk Szécsényiné Marikát meglátogatni is. Nagyon jó volt. Aztán megcsináltuk a bringáját is. Kicseréltük benne a belső és külsőgumit, majd felpumpáltuk, és még a km óráját is megpróbáltuk megcsinálni. A felszerelés sikerült, a beállítás nem. Majd valaki nálam okosabb beállítja. Állítólag Marika fia lesz az illető. Mikor indultunk haza, már jócskán tekerni kellett, ha haza akartunk érni az eső / vihar előtt. Végülis sikerült. Kb. a Hullám vendéglőnél kapott el bennünket némi zápor, aztán békésebb lett az idő, amíg hazaértem. Kicsivel később jött a hatalmas sötét felhő, ami a nagy mennyiségű, heves esőt hozta. De addigra már biztonságban itthon voltam. Még jó. Asszem szarrá áztam volna. Még mindig nincs ugyanis esőgatyám. Nem baj, nem is lesz, majd esőruhát szeretnék. :-)

A táv:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése