Igen, jól látjátok, az elmúlt napokban nagyon keveset tekertem, hiszen 2-a óta nincs bejegyzés. Elárulom, nem is igazán tekertem. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem ültem bringára. Meg is őrülnék asszem. Csak annyira rövideket, hogy nem tartottam értelmét dokumentálni. Persze a kampány miatt a kerékpárosklub oldalán azért szerepel, valamint a km órám is pörög. (Már amikor nem felejtem el elvinni).
A BAM naptár szerint 4-én 7 km-t, 8-án 6 km-t, tekertem. Nem sok, de ez is valami.
9-én volt a BAM kampány bringás uzsonnája, ahol péksütivel, Hohes C narancslével, és túró Rudival leprük meg az arra bringázókat. Nagyon jó kis délután-este volt. Köszi a résztvevőknek. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése