Első körben arra jutottam, hogy veszek egy 28-as felnit és rá gumit, és beépítem a jelenlegi helyett, és akkor nekem is lesz 28-as kerekem. Aztán rájöttem, hogy az nem ilyen egyszerű. Az egész váz geometriája más, mint egy Cross bringáé, és ugyan a kerékátmérő megegyező, a súly továbbra is nagyobb. Arról már nem is beszélve, hogy valószínűleg nem is férne bele a vázamba a 28-as kerék. Ha mégis, az brutálisan nézne ki.
Így arra jutottam, egyelőre csak csendben magamban, hogy kell nekem egy cross bringa. Eleinte az álmom egy cyclo cross volt, de rájöttem, hogy az inkább versenybringa, és nem túrakera. Ráadásul azon még teleszkópos villa sincs, hiszen más használatra szánták. Így most harcra fel, egy cross bringáért. A kinézett példány:
Kíváncsi vagyok ki, és mit gondol erről?
Hogy a jelenlegi bringámmal mi lesz? Még nem tudom. Egyelőre nehezen szakadnék el tőle, de 2 bringára semmi szükségem. Így valószínű eladom majd. Hogy kinek, és mennyiért, fogalmam sincs. Egy csomó dolgot vettem rá, cseréltem is rajta 1-2 dolgot, szóval azok + ban jönnek. Persze pl. a markolatot nem adom, azt az új bringára is magammal vinném.
Szia!
VálaszTörlésÉn most mégis inkább egy cyclo crossban gondolkodom. Elsősorban a súlya miatt. Nem tudom. Nálad mik a variációk?