Aztán következett a január 21-e, amikor is névnapom volt. Budapesten jártam, és már akkor kinéztem egy nagyon klassz ivózsákos hátizsákot. Mindenképpen szükségem volt rá. Ahogy már az előző bejegyzések közt asszem említettem, sokat tanultam a tavalyi év túráiból. Elsősorban kitartást, és hogy az ember sokkal többet bír, mint amennyit hisz magáról. Aztán küzdést, hogy akkor is meg tudom csinálni. Közösséghez tartozást, szeretetet, odafigyelést kaptam a csapattól. És végül amit mindenki magának tapasztal, hol van a korlát. Mire van szüksége a maximális teljesítmény eléréséhez. Erre nincs recept. Van, aki csoki nélkül el sem indul. Van, aki az izotóniás italra és az energiazselére esküszik. Nekem nincsenek ilyen jollyjockerek a táskámban. Van viszont valami, ami mindennél fontosabb. VÍZ. Sok-sok, rengeteg víz. Van, akinek ennie kell a küzdéshez, nekem innom kell. Ha lenne az ujjaim közt úszóhártya, beillenék a kacsák közé. Alapból is, de ha terhelés van, akkor főleg. Persze nálam is van banán, müzliszelet és szendvics, de sokszor az egész pakkot odaadnám egy flakon vízért. Igen ám, de a múlt évben hiába a kulacs, ha nem akkor álltunk meg, amikor szomjas lettem. Mondjuk nem is reális igény, hogy egy egész csapat mindig, és pont akkor álljon meg, amikor és ahol én megszomjazom. Ha meg csak én álltam meg, akkor lemaradtam, és tekerni kellett, ami az elején még ment is, aztán fáradtan már kevésbé. Nehéz volt. Így elhatároztam, hogy más eszközökhöz folyamodok. Szükségem van egy víztartályos hátizsákra, amiben egy vízhatlan, cseppmentes zsákba bele tudok tenni 3 L vizet, és egy cső, majd annak végén egy szelepes csutora segítségével akkor, ott és annyit iszom, amikor, ahol és amennyit csak akarok. Persze ez a táska nem olcsó, potom 33.000-ért már hozzám is vágták az Overland Active-ban.
Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a következő lépés, nagyon szerettem volna megvenni már a Bringexpon a Casco új sisakját a SpeedAiro-t, de 75.000 Ft-ba kerül, a kistestvére, a Speedster is 50.000. Így, hogy nincs munkám ez nagyon sok. Viszont a kosárban lapulnak a cuccok, amik mégis csak kellenének. Nagyon szutyi volt már a markolatom, helyette szerettem volna egy másikat. A kormányszarvammal sem voltam elégedett, ahelyett is újat szerettem volna. Valamint elegem lett az állandó defektekből, így új, defektmentes gumikülsőről döntöttem. Közben rájöttem, hogy kellene nekem egy bringás dzseki is. Le is adtam a rendelést a 7végén. Ma meg is érkezett:
Ezek meg is jöttek ma. :-)
Amik még a kosaramba kérték magukat:
- Rövid ujjú mez
- Hosszú ujjú mez
- Rövid nadrág
- Telefontartó
- Sisak alá sapi
- Rövid ujjú kesztyű
- Hosszú ujjú kesztyű
- Minipumpa
- Zokni
Hogy erre mikor lesz pénzem, nem tudni. :'(


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése