Ma Évivel útra keltünk, de nem a terveink szerint alakult a vége. Azt terveztük ugyanis, hogy Tiszakécskére megyünk, de még Szentkirályig sem jutottunk el, annyira fújt a szél. Így közös erővel arra jutottunk, hogy jobb lesz hátszélben menni, megfordultunk. Visszajöttünk. Évi felszaladt a fülvédőjéért, mert fázott a füle. Én eleve vittem is a fülvédőt. Elindultunk Nagykőrösre, ahova kis szembe széllel ugyan, de sikeresen eljutottunk. Persze volt 1-2 necces pillanat, amikor oldalról olyan széltömeg kapott el bennünket, hogy majdnem kivitte alólunk a bringát. Végül sikerrel abszolváltuk az utat. Először egy főtérhez közeli parkban ültünk le, ettünk, ittunk, beszélgettünk. Aztán elmesélte Évi, hogy Ők laktak Nagykőrösön. Eltekertünk az utcájukig, majd a tóhoz is. A tó mellett is leültünk kicsit. Láttunk egy nőt, halvány rózsaszín biciklin ült, és pink színű kiskosár volt a bringára akasztva. Nagyon vicces volt. Végül hazatekertünk. Kellemes volt ez a nap. Folytatás vasárnap. :-)
Ma ennyi:
És a kép, amin Évi kölcsönvette a sisakomat egy próba erejéig. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése